top of page

TÁJÉKOZTATÓ A SACRAMENTO LOVAS KLUB

LOVASTÁBORÁRÓL

A tábor jellege:

A lovastábor napközis tábor, mely hétfőtől péntekig (5 nap) tart.

A gyerekeket 8:00 órától várjuk a helyszínen, az első közös program minden nap 8:30 – kor kezdődik, míg az utolsó program 18:00 órakor fejeződik be.

 

Helyszín: Négyház, Megyei út 121-es szám, Zabola és Imecsfalva között

 

 IDŐPONTOK:  2014 – nyári szünetben

  • június 23 – 27.

  • június 30 – július 4.

  • július 7 – 11.

  • július 14 – 18.

  • július 21 – 25.

  • augusztus 4 – 8.

  • augusztus 11 – 15.

  • augusztus 25 – 29.

 

KORHATÁR: alsó korhatára 6 év, felső korhatára18 év.

Táborokat minimum 10 Fő esetén indítunk!

 

NAPI PROGRAM:

Lovaglás: A táborozók részére minden nap kétszer biztosítunk lovaglási lehetőséget, kezdők és haladók egyaránt részt vehetnek. A táborban részt vehetnek sérült gyerekek is, számukra lovasterápiat biztosítunk, mely kedvező hatással lehet fizikai és mentális állapotukra, fejlődésükre.

Az első nap során szintfelmérő lovaglást tartunk, azaz futószáron felmérjük  a gyerekek lovas tudását. Az eredmények alapján az oktató 4-5 fős csoportokba osztja a résztvevőket. Amíg egy csoport lovagol, a többiek felügyelet mellett a napi feladattól függően gyakorolják a lovak körüli tennivalókat, illetve egyéb megszervezett tevékenységeken vehetnek részt.

Elmélet: Minden nap játékos elméleti órát tartunk a táborozóknak a lovakról, illetve a lovaglásról. Az elmélet elsajátítását minden nap játékos formában ellenőrizzük.

Étkezés: Napi háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) biztosítunk házias ízekkel. A táborban szénsavas és szénsavmentes víz korlátlan mennyiségben fogyasztható.

 

EGYÉB PROGRAMOK:

  • Tábori póló készítése: a tábor első napján egyedi tábori póló készítésére kerül sor, melyhez kérjük, hogy egy fehér színű pólót hozzon a táborozó.

  • Minden reggel bemelegítő tornával kezdünk

  • Barkácsolás: saját fadobozka készítés és festés

  • Lovaskocsikázás

  • Lovasterápia

  • Szabadtéri játékok: játszótér, tollaslabda, ping-pong

  • Kézműves foglalkozások

  • Lovasbemutató: a tábor végén bemutatót tartunk a szülők, hozzátartozók részére, ezt követően emléklap osztással, tábortűzzel, valamint közös bográcsolással zárjuk a tábort.

 

SZÜKSÉGES FELSZERELÉS, RUHÁZAT:

  • egy fehér színű póló (tábori pólóhoz)

  • sapka, naptej

  • 1 db üres CD a táborban készült képeknek

  • megfelelő ruházat esős idő esetén

Lovagláshoz:

  • lovaglónadrág vagy feszes, de kényelmes pamutnadrág, esetleg hosszú farmer

  • lovagló vagy kényelmes zárt cipő, edzőcipő

  • lehetőség szerint kobak vagy kerékpáros bukósisak (szükség esetén biztosítunk)

 

A TÁBOR DÍJA:

Az 5 napos napközis lovastábor díja: 500 RON/fő

 Az ár tartalmazza:

  • Napi kétszeri lovaglást

  • Elméleti és gyakorlati oktatást

  • Napi háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna)

  • Egyéb megszervezett programokat

 

Fizetési határidő: jelentkezéskor 100 RON előleg, a tábor első napján a maradék összeg befizetése

 

Hiányzás/lemondás esetén:

Amennyiben a résztvevő a megkezdett táborozást önhibájából megszakítja, a befizetett díjat nem áll módunkban visszatéríteni.

Igazolt betegség esetén a fennmaradó összeg erejéig igénybe vehetik szolgáltatásainkat a lemondástól számított 30 napon belül.

bottom of page